Személyes történetem egyik meghatározó élménye, hogy nagyon korán elveszítettem  édesapámat. Megfelelő férfi minta híján, valamint az ebből fakadó ingatag önértékelésemnek köszönhetően a munka és párkapcsolatok világában egyaránt sokáig elveszett voltam. Hol függőségekbe menekülve, hol egy újabb munkahelyen, hol pedig egy újabb párkapcsolatban kerestem átmeneti megnyugvást. Kifelé menekültem, hogy elodázzam a bennem lévő szorongással és szégyennel való szembenézést. Sokat mozogtam, sportoltam. Ezt egészen addig folytattam, míg egy kiszakadt porckorongsérv végül megállított, s mély önvizsgálatra késztetett. Ekkorra mindhárom életterületen (hivatás, párkapcsolat és egészség) zátonyra futottam, ez volt életem mélypontja. 2015. nyarán a jobb lábam részlegesen lebénult, ám a műtétre nemet mondtam.  Mivel kívül nem maradt egyetlen fogódzó sem, csakis egy irányba tudtam továbbmenni: befelé. Itt volt az ideje, hogy szembenézzek a sebezhetőségemmel és gyengeségeimmel. Ekkor kezdtem el terápiába és önismereti csoportokba járni. A terápia során egyre lelkesebb lettem a pszichológia iránt, rengeteget olvastam, végül azon kaptam magam, hogy igazi tréningturista lettem. Ahogy a terápia és az önismeret szerves része lett az életemnek, elkezdtem érezni a gyógyulás jeleit a testemben és érzelmileg is kiegyensúlyozottabb lettem. Ez megerősítette az önismereti munkába vetett hitemet, a pszichológia iránti lelkesedésem pedig tovább fokozódott. Így jutottam el az Integrál Akadémiára, az integrál pszichológia egységes keretrendszert adott, új alapokra helyezte addigi tudásomat.