Szeretettel köszöntelek, Dani vagyok.
8 évig tartó folyamatos testi-lelki munkával végül sikerült meggyógyulnom műtét nélkül. Számomra az igazi értéke ennek az útnak túlmutat a fizikai gyógyuláson, hiszen így leltem rá a Küldetésemre: arra, hogy másokat is segítsek önismereti útjukon. Egykori makacsságomból így lett kitartás, a kitartásomból pedig hivatás. Noha eredeti végzettségem közgazdász és 14 évig dolgoztam banki területen, a pszichológia végzettségemre tekintek hivatásként. Itt vagyok a helyemen.
Ha visszatekintek, valójában egyfajta ál-férfiasságból (ál-gerincességből) a valódi, autentikus gerincesség (férfiasság) felé vezető úton szolgált iránytűként ez a „betegség”. Úgy érzem, az elmúlt 9 év során főként alázatban, türelemben, érzékenységben, testtudatosságban és elfogadásban gyarapodtam.
Saját magamon tapasztaltam és tapasztalom ma is, hogy minőségi, tartós változás akkor tud bekövetkezni az életünkben, ha a történeteink megértése, újraértelmezése mellett képessé válunk mélyen megélni, átengedni magunkon az érzelmeket is. Így mélyül az önismeretünk elméleti (fejben megértett) szintről organikus szintre. Így válik a tapasztalás teljessé.
Szakmai tapasztalat
- 2020 óta kísérek klienseket integrál szemléletben
- 2021 óta Integrál tanácsadó
- 2021-2023 között vezetőfejlesztő coach egy hazai pénzintézetnél
- 2018-2019 Gyermekhíd Alapítvány (önkéntes mentor)
Egyesületi tagságok
- Bodywork – Nonduális Önismeret Egyesület
- Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület
Saját önismereti utam meghatározó elemei
- Gestalt terápia, integratív hipnoterápia
- Bodywork
- Családállítás
- Módosult tudatállapotban történő belső képi munka (KIP, hipno NLP, théta healing)
- Fókuszolás
- Rendszeres álomfeldolgozás